EGÉSZ ÉLETEN ELKÍSÉRŐ VARÁZSLAT
(regény, "főművem", 2018)
SZINOPSZIS
Történet:
Főhősünk egy
beképzelt rohadék, még neve sincs. Többnyire úgy hívják: telepi vagány.
Egyetlen jótulajdonsága van: aggódik beteg Édesanyjáért. Erőszakos és
modortalan figura, akit (talán büntetésből) egy öreg megleckéztet. Visszaküldi
a múltba, az 1200-as évek Magyarországába, ahol küldetést kap. Ha vissza akar
térni a jelenébe, hogy az időközben kórházba került Édesanyját meglátogathassa,
egy GESTA nevű könyvbe a Berényi grófi családtagok vérpecsétjeit kell
összegyűjtenie, ahányszor egy megvan, néhány évvel közelebb "ugrik" a
jelenhez. Ezáltal betekintése lesz a történelem viharos eseményeibe, megkap
mindent, amit nem akart látni-hallani-érezni, és ez szép lassan, észrevétlenül
kiírtja belőle a tiszteletlenséget, beképzeltséget. A bőrén tapasztalja meg,
milyen kikötve egy lóra, milyen kikötve a máglyán, milyen elrontani egy értékes
festményt, milyen beszélgetni Kézai Simonnal, Julianus baráttal, Kempelen
Farkassal, Jedlik Ányossal, Irinyi Jánossal, és sok mással, milyen emberek
lehettek a Berényiek tucatjai, és végül milyen érzés idősebb lenni a
dédanyjától, vagy saját csecsemő édesanyját kézben tartani.
Egyéb
információk:
Műfajilag
talán a történelmi családregény a legpontosabb, de megengedtem magamnak
áthallásokat, magyarul ettől rugalmasabb kissé. A mű terjedelme közel 390.000
karakter. Számozott fejezetekből áll, minusz 3-tól 50-ig tartó skála, nincs
semmilyen alcím. Nem tartalmaz lábjegyzeteket. Valós családfakutatásokon
alapszik, a nevek valódi személyek voltak a maguk idejében. Az egész regényt
jómagam egy hatalmas drámának tartom.
RÉSZLETEK: A 15. FEJEZET - TELJES, ELŐZMÉNY: A TELEPI VAGÁNY ÁJULTAN MENEKÜL
EGY LÓNAK KÖTÖZVE A VIHARBAN, A LÓ LERÁZZA ÜLDÖZŐIT, MAJD A GAZDÁJÁHOZ FUT: EGY
MŰVELT LELKIPÁSZTORHOZ. MIUTÁN LEOLDOTTA ÉS ELREJTETTE, ROKONAINAK, AZ
ÜLDÖZŐKNEK HAZUDNI KÉNYSZERÜL, HOGY MENTSE, ÉS SIKERÜL ELKÜLDENIE ŐKET.
"A
rejtélyes idegen még sokáig aludt, lázálmában félrebeszélt. Mert ilyen
szavakat, hogy:
-
villanyoszlop
- szivar
- képregény
- papucs
még az
életében nem hallott, és nem tudta mire vélni. Lenyugodott, és csendesen,
mozdulatlanul feküdt, amikor egyik pillanatról a másikra, majdnem egy teljes
nappal az érkezése után kinyitotta a szemét. Minden fájdalma megszűnt, de
iszonyúan éhes volt. Idegen házban, egy idegen ember könyvtárszobájában van,
ahol valaki gyertyát égetve körmöl libatollal és kalamárissal a kezében.
István oda
sem nézve kérdezte tőle:
- Mondd,
drága fiam, tudsz magyarul?
A vagánynak
először alig jött ki hang a torkán, meg kellett köszörülnie a torkát.
- Csak
magyarul tudok, és az nekem bőven elég is.
-
Fohászkodtam érted, és lám, az Úr meggyógyított téged. Az asztalon találsz ételt (...), mással nem szolgálhatok.
A vagány úgy
esett neki, hogy kitépni nem lehetett volna a kezéből.
- Ha ettél,
gyermekem, beszédem van veled erről a könyvről - mutatott a GESTÁra.
Pár percig
csak a csámcsogás hallatszott a szobában, István éppen befejezte az írásait, és
pecsételni kezdte őket. A viaszgyertyát a láng fölé tartotta, hogy olvadjon
meg. Mikor megfordult, az asztalon nyomát sem találta az ételnek.
-
Egészségedre.
- Kösz,
haver. Ki vagy te?
- Berényi
István vagyok, és úgy gondolom, hogy a könyvet valóban elloptad tőlünk. Azt
szeretném tudni, mi volt rá az okod? Pénzért?
- A nevem
nem is érdekel?
- Nem. Egy
vagy a sok eltévedt emberből, bárhogy hívhatnak, azok közé tartozol, akiknek a
lelke nagyon messze tévedt a nyájtól. Szóval? Beszélj, ha van mit, és ha nem
esik nehezedre.
- Csak azt
tudom mondani, amit mindenkinek. Bertalan adta nekem a könyvet, és minden név,
aki szerepel benne, vérpecsétjét kell helyezze, de ez jelképes, mindössze a
család összetartozását jelenti, semmi egyebet. Sem boszorkányság, sem átok
nincs benne.
- Azt érzem,
hogy nem hazudsz. Csak éppen Bertalannal nem találkozhattál, hiszen két
évszázaddal ezelőtt élt.
- Nem a
könyvben van boszorkányság, hanem bennem. Én nem ennek a kornak a szülöttje
vagyok, vagy mi a franc. Én még meg sem születtem valójában, de hiába mondanám,
úgyse értenéd, és nem is hinnéd el. Ami furcsa, mert ha isten csodáit elhiszed,
akkor azt miért nem, hogy én majdnem hat évszázad múlva fogok megszületni, hogy
magam sem tudom, hogy kerültem ide, és miért engem bízott meg Bertalan ennek a
könyvnek a vérrel való megtöltésével?
- Más dolog
a teremtő csodatétele, és más dolog, amikor egy ember előttem ilyesmiről
beszél. De próbálom összerakni, csak meséld el, hogy találkoztál először ezzel
a könyvvel.
A vagány
sóhajtott. Valahol örült is, hogy végre valakinek elmesélheti.
- Amikor
ezzel a könyvvel először találkoztam, egy öreg kezében volt, aki, nem tagadom,
felbosszantott, ezért elvettem tőle az utcán...
- Hol?
- A főváros
egyik terén. Meg akartam leckéztetni a nagyszájú vénembert, azzal, hogy szétrugdosom
ezt a könyvet. De ő azt mondta, hogy ez az én könyvem, aztán elveszett a
forgatagban, én meg hazavittem, és mire másnap felébredtem, már Bertalannál
voltam, aki elmondta, hogy az én feladatom összegyűjteni mindenki vérét, csak
arra nem készített fel, hogy képes leszek átugrásokra.
- Miféle
átugrások?
- Az időn
át. Amikor elalszom, nem biztos, hogy ugyanabban az esztendőben ébredek, hanem
inkább egy generációval később.
-
Generáció??
- Emberöltő.
- Vagy úgy.
Hát ez úgy hangzik, mint egy vándorcigány ostoba meséje, amivel pénzt próbál
kikunyerálni az éppen arra járótól.
A cigányok
még nem voltak letelepedésre kötelezve akkoriban.
- Akkor
vegyük úgy, hogy vándorcigány vagyok. Próbáld meg bebizonyítani, hogy hazudok.
- Nem nehéz.
Először is soha előtted ilyet ember nem tett. Másodszor, mégis hogyan lenne
erre képes bárki?
- Értem. És
ha azt mondom, a teremtő bízott meg ezzel?
István
elnémult. Felállt az asztalától, és kinézett az ablakon. A felhők oszladozni
kezdtek.
- Akkor
mondhatnám azt is, hogy istenkáromló vagy. Csak az a baj, hogy már volt dolgom
hazudozókkal, tudom, hogy milyen a viselkedése annak, aki hazudik, és te
egyáltalán nem viselkedsz hazudozóként. Ezzel együtt nagy bajban vagyok, mert
ha igazad van, akkor tényleg a te jussod a könyv, és az egyetlen, amit tehetek,
hogy megejtem a vérpecsétet, és imádkozom, hogy amikor elviszed a könyvet,
tovább folytatod.
- Nem viszem
messzire. Mindig itt leszek valahol, csak más időben.
István
megszúrta az ujját, és a neve alá nyomta a vérét.
- Készülj az
indulásra, mert nekem most mennem kell Ferenczhez - mondta a kanonok. - Áldás
és béke kísérjen utadon, gyermekem. Quo non ascendam.
- Kösz,
Kojak Johnny."
A 33. FEJEZETBEN ÁLLÁST VÁLLALVA EGY TUDÓST KELL MEGKERESNIE. RÉSZLET:
"Pozsonyba
az út kimerítő volt, a kocsi rázkódása minden képzeletét felülmúlta.
"Mikor
lesz már bitumenes makadám?" - gondolta magában füstölögve.
Amikor
megérkezett, postahivatalban kellett megérdeklődnie, merre találja... és ekkor
nézte csak meg a nevet rendesen: KEMPELEN Farkast? Az őszes postamester
megszokott mozdulattal igazította útba, úgy látszott, mást is élénken érdekel a
furcsa alak.
Azonban
Pozsonyban, ahogy látta, számos új épületet húztak fel, mióta legutóbb itt
járt. Lépten-nyomon kiderült, hogy a tudomány rohamos fejlődésnek indult,
megkezdődött a gépesítés. Az utak szélesek, hogy átláthatóbb legyen zendülés
esetén. Megjelentek a mechanikus játékok, például furulyázó vagy más zenélő
automata. Széles feliratok hirdették a vállalkozások, üzletek nevét, kínált
áruját, és a tulajdonosát, vezetőjét. E modernizált nagyváros élesen elütött
Nógrád összes falujától is. Rézmetszők munkái jelentek meg házak szalonjában.
Amikor kissé eltévedt, de már közel járt, egy járókelőtől érdeklődte meg a
telepi, merre van Kempelen háza. Mire az óva intette afelől, hogy
odamerészkedjen, mert, mint mondotta:
- Wolfgang
az ördöggel cimborál!
"Nofene,
akkor rokonlélek" - gondolta a vagány, és még vidámabban közeledett a
házához, a járókelő legnagyobb megdöbbenésére.
Nem is
tudta, hogy kopogtasson, vagy kiáltson az ajtaja előtt inkább. De egyikre sem
volt ideje. Az ajtó hirtelen kinyílt, egy habókos tekintetű ifjú széles
mosollyal fogadta.
- Végre egy
bátor ember! Köszönöm, hogy idefáradt, a pénzét természetesen a tesztelés után
kapja meg. Ugye messziről érkezett? Sajnos a környékbeliek kissé gyávák, félnek
az újdonságoktól - hadarta kedélyesen, vállánál terelve immáron foglyát.
Elhúzott egy függönyt, és egy lepellel letakart különös asztalra mutatott. A
falat számos rajz és festmény, valamint rézmetszet-nyomat borította be, mint
egy tapéta.
- Íme,
barátom, a tesztelendő automata! Ne féljen, lépjen csak közelebb - mondta és
lendülettel nyomta a deákot székbe, amit nagy és erős mozdulattal tolt elé,
csak úgy szikrázott a padlón.
- Miféle
szerkezetről van szó?
- Ez? Voálá!
- rántotta le a leplet az asztalról, amely túlsó oldalán egy ember ült,
pontosabban annak hasonmása, egy báb, ami törökök közt dívó turbánt és
ruházatot kapott. Mereven tekintett alá, pipája hosszú szára vége egyik
kezében, a másik a bábok felett a levegőben. Az asztalon sakk, a bábuk játékra
készre állítva.
- Há, há, há,
há! - nevetett diadalittasan a polihisztor.
"Ez
Kézai távoli rokona. Fogadjunk. De akkor ez egy állat." - gondolta
rémülten a deák, de nem volt hova futni.
Farkas
néhány kallantyút és effélét állított hátul, takarásban, majd elégedetten
kihúzta magát.
- Lehet
lépni. Tessék.
"Hogy
micsoda? Sakkozzak egy asztallal, amihez egy török báb van rögzítve?"
- Bátran,
bátran! Vagy nem érdekli már a pénz?
"Na jó.
Lássuk mire emlékszem a játékból, igaz, legutóbb 10 éve játszottam
valakivel."
Szélső
paraszttal nyitott, az automata karja lassan, de biztos mozdulattal, kissé
olyan hanggal, mint mikor fém ütődik fának, saját parasztja fölé lendült.
Megállt, klattyanás. Leereszkedett, az ujjak behajoltak, hogy fogjanak, és így
emelte meg. Klatty. Két mezőt előre tolt, és letette, újabb klattyok
kíséretében, majd visszahúzta maga elé a kézfejet.
A vagány,
mikor észbe kapott a bámulatból, a bástyát akarta mielőbb kihozni, majd a
csikókkal kilépett a helyeikről, és mozgásteret akart adni a futóknak is, de
ekkor egyszercsak leszedte egy parasztját a török királynője.
A telepi
elképedve nézett fel, Farkas pedig csendesen vigyorgott.
Innentől
kezdve majdnem minden lépésnél eggyel kevesebb bábja volt, és néhány perc alatt
megmattolták.
- Ne
keseredjen el. Én se tudnám megverni, mert a legjobb játékosok stílusát képes
ötvözni.
A vagány
letaglózva ült, és csak annyit bírt kinyögni:
- Én
igazából... hogy mondjam... a manufaktúra ügyében jöttem, ami...
- Á, igen,
számítottam rá. Ha megbocsát, elhozom a működési papírokat a dolgozószobámból.
Kérem, tekintse meg addig a falon munkáimat. Máris jövök a tesztelés díjával
is.
Ahogy
egyedül maradt, és csukódott az ajtó, a telepi azonnal felugrott a helyéről, és
körbe-körbe járta a sakkozógépet. Hirtelen rácsapott öklének tenyérélével az
asztalra.
- Tudom,
hogy van bent valaki! Gyere ki onnan, mert szétverem a fejed!
De néma
csend és hullaszag fogadta, hiába tapasztotta oda a fülét, hátha meghall valami
zörejt. Aztán rájött, hogy embert feltételezni az asztalban nem csak Kempelen
lenézése, hanem kishitűség is. Ráadásul sokkal érdekesebb volt nem tudni, mi az
igazság, mert így megmaradt varázslatnak. És az olyan jó.
"Ignoramus
et ignorabimus"
Később a
pályaudvari kávézóban így monfondírozott:
"Végül
is, szépen rajzol."
RÉSZLET A
38. FEJEZETBŐL, ELŐZMÉNY: A TELEPI VAGÁNY SZEME LÁTTÁRA BALESETBEN MEGHALÓ
BERÉNYI ANTAL, A DRÁMAÍRÓ, AKINEK MÁR KÉT DARABJÁT JÁTSSZA A NEMZETI SZÍNHÁZ,
AZ Ő VÉRÉTŐL MÉG ÁZÓ INGBEN, KISSÉ SOKKOLÓDVA TALÁL RÁ A KÖVETKEZŐ BERÉNYIRE:
"III.
Józsefet, amikor bemutatkozott neki egy kávézóban, nagyon szimpatikusnak
találta. Neki az élet is maga volt a színpad, széles gesztusaival, nagy, éneklő
hangjával kissé zavarbaejtő figura, teátrális hajlamát mi sem bizonyította
jobban, mint hogy meg akarta tanítani kedvenc magyarnótáját a vagánynak, mert ő
bizony szinte egyet sem ismert, amit nem akart elhinni.
Cipője enni
kért, a vagánytól kapott egy madzagot, hogy összekösse, nadrágja és kabátja
szakadozott és foltozott, de tiszta. A koldusokkal, a kiskutyákkal, a hivatali
emberekkel, a sznob kisasszonyokkal ugyanolyan kedélyesen beszélt. Mindenkihez
volt egy kedves megjegyzése, fáradhatatlanul próbált jókedvet csalni az
emberekbe, de nem komikus módon, hanem csak a tespedtséget, a fásultságot
üldözte oly mohón.
- József,
József, maga még mindig olyan bohém, mikor komolyodik már meg végre? -
fenyegette mosolyogva egy kövér nő az ujjával, mire ő csak apró táncot lejtett
és meghajolt, amiért kis tapsot is kapott.
Így mentek
tovább, de a GESTÁról egyszerűen hallani sem akart.
"Lefogom
a fickót, és megvágom, ha nem hallgat rám" - gondolta durcásan a vagány,
ehelyett csak eltette a könyvét a tarisznyájába. Ránézett a hirtelen
elcsöndesülő III. Józsefre, és megkérdezte:
- Na! Mi a
baj?
Az meg csak
állt és bámult ki a fejéből, homloka gyöngyözni kezdett.
- Megfájdult
a fejem. Talán egy újabb pohár ital helyrehoz. Tudok itt a sarkon egy jó... -
nem tudta folytatni, megtántorodott.
- Jól érzed
magad, papi?
- Papi? Nem
vagyok én pap.
- Üljünk le
arra a padra a túloldalt.
- Jó,
üljünk.
Az ing szűk
volt Józsefre, pedig olyan cingár volt, mint aki még életében nem evett.
- Szédülök
rettenetesen - jelentette ki.
- Orvoshoz
kéne menni.
- Hogyne,
hogy megint megszúrjanak. Utálom a tűt.
- Volt már
ilyen máskor is?
- Volt hát.
El is múlt másnapra, ez is el fog. Inkább haza kéne jutnom abba a
patkánylyukba, amit nem átallok lakásnak nevezni. Csak a falak ne lennének
olyan dohosak. Nem vettem gyertyát sem. Na mindegy, majd holnap, ha jobban
leszek. Segíts feltápászkodni innen.
Mentek egy
darabig, többször majdnem elájult. Három utcával odébb viszont úgy is lett.
- Hé,
valaki! Segítsenek! - kiabálta, mert megijedt. Ebből mégiscsak orvos lesz.
Hirtelen mozdulattal felemelte Józsefet. Szörnyű: alig volt súlya. Egy járókelő
fordult be a sarkon.
- Jóember!
Merre van itt egy kórház?
- Itt van a
Rókus négy utcányira - mondta az ismeretlen, és mutatta is az irányt kinyújtott
karral.
- Köszönöm.
A végére
igen kifáradt, sokan megbámulták, de odaért. A bejárati ajtót kinyitották
előtte.
- Hova
vihetem? Rosszul van, elájult.
- Az nem
ájult el. Az meghalt.
- Dehogy
halt! Lélegzik!
Egy orvos
lépett oda, megfogta a pulzusát.
- Vigyék a
9-es kórterembe, ott még van egy szabad ágy.
József
orrából vér szivárgott elő, ahogy segítséggel az ágyra tette, ő a hóna alatt
fogta, egy ápoló a lábát emelte.
Elővette a
tarisznyájából a GESTÁt, és elhelyezte a vérpecsétet az ujjával.
Látta, hogy
a mellkasa nem emelkedik, hiába nézte.
Kirontott és
gombóccal a torkában rohant a Dunáig. Fáradtan egy padra roskadt és bámulta a
lábait, azon a kezét.
"Miért
kell ennek így megtörténnie? Nem veszik észre, hogy micsoda hülye tréfa
valakinek az utolsó óráihoz küldeni engem? Nem volt még elég? Ez a természet
rendje, hogy alig ismerek meg valakit, máris elveszítem? Vagy ez a büntetése
annak, akinek a GESTÁt kell cipelnie? Mi lenne, ha most csak úgy bevágnám a
Dunába? A kutyának se hiányozna."
Indulataiból
csak egy óra múlva csillapodott. Aztán döntött: a következő Berényinek odaadja
a könyvét. Így remélhetőleg a következő ugrás a jelenébe viszi, és mehet a
kórházba végre, hogy láthassa haldokló Édesanyját.
Éjszaka vele
álmodott.
Gyerek volt,
és nézte, ahogy főz. A vöröshagymát vágta apróra, és seperte a vágódeszkáról
késsel a fazékba. Imádta ezt az illatot. A piruló hagymáét, de még jobban
imádta, hogy az Édesanyjának hagymaillatú a keze. Megfogta, és azt szagolgatta
mindig hangosan szipogva, amin nevettek. Mindig ezt csinálta. Mert ez olyan jó.
De jó is a gyerekeknek! Még minden olyan szép, és a jövő olyan reményteli. Még
bármi lehetsz! Még fogják a kezedet! Még várnak otthon! Egyáltalán: OTTHON!
Valami
végigcsurgott az arcán, mikor ébredt. Letörölte, és felkelt. Már megint máshol,
már megint máskor. Hát hogyne..."
SÖPRŰMESTER és a tanítgány (2017)
(részlet)
"EGY
POFÁTLANUL FIATAL ÍRÓTANÍTVÁNY ECER BESZÉLGETETT EGY ISMERŐSÉVEL, AKI AZT
MONDTA NEKI, HOGY VAN EZ A ÍRÓMESTER, AKI SZERET SÖPRÖGETNI, ÚGY IS NEVEZIK:
“SÖPRŰMESTER”, BÁR NEM IS OLYAN ÖREG, MÉGIS MESTERE AZ ÍRÁSNAK. A TANÍTVÁNY ÚGY
HATÁROZOTT, UTÁNANÉZ A NETEN. MINDENHOL CSUPA JÓT OLVASOTT RÓLA, EZÉRT DÖNTÖTT:
FELKERESI.
AMIKOR
BELÉPETT HOZZÁ, VÁRAKOZÁSÁVAL ELLENTÉTBEN A SÖPRŰMESTER NEM SÖPRÖGETETT, (SŐT,
NEM IS LÁTOTT A SZOBÁBAN SÖPRŰT,) HANEM CSAK ÜLT EGY SZÉP, NAGY ÍRÓASZTALNÁL,
ÉS ECSETTEL ROVÁSKALLIGRÁFIÁKAT KÉSZÍTETT. TÉNYLEG NEM VOLT ÖREG, A KÖRNYEZET,
BERENDEZÉS ÉS A FÉNYEK MÉGIS A MESTER RANGHOZ MÉLTÓ LETISZTULTSÁGOT, NYUGALMAT
ÁRASZTOTTÁK, KIHÍVÓNAK TÁVOLRÓL SEM NEVEZHETŐEN. A TANÍTVÁNY MEGHAJOLT, ÉS
CSENDESEN, TISZTELETTEL BESZÉLNI KEZDETT:
- MESTER,
A NEVEM EZÉSEZ. AZÉRT JÖTTEM, HOGY TANÍTSON MEG ENGEM, HOGYAN LEHETEK JÓ
ÍRÓ, AKI A VILÁG JAVÁT SZOLGÁLHATJA.
A
SÖPRŰMESTER FELEMELTE FEJÉT, VÉGIGNÉZETT A JÖVEVÉNYEN.
- HÁNY
ÉVES VAGY, FIAM?
- 19.
- ÚGY.
AKKOR GYERE VISSZA EGY ÉV MÚLVA. MÉG NAGYON FIATAL VAGY. - EZZEL FELÁLLT,
A KÖNYVESPOLCÁHOZ LÉPETT, ÉS HÁTRATETT KÉZZEL BÖNGÉSZNI KEZDETT, IMMÁR
TUDOMÁST SEM VÉVE A TANÍTVÁNYRÓL, AKI MEGILLETŐDVE, HALKAN MOTYOGVA
KÖSZÖNT, ÉS KISOMFORDÁLT.
ODAKINT AZ
UTCÁN ELGONDOLKODOTT A TANÍTVÁNY. DE HÁT NEM VOLT MIT TENNI, KI KELLETT VÁRNI
AZ EGY ÉVET, ÉS MIKOR LETELT, ÚJRA BELÉPETT HOZZÁ.
- MESTER,
A NEVEM EZÉSEZ, EGY ÉVVEL EZELŐTT JÁRTAM ITT, AKKOR ARRA KÉRTEM, HOGY...
- EMLÉKSZEM
RÁD - SZAKÍTOTTA FÉLBE A MESTER, AKI EGY APRÓ SÖPRŰVEL A POLCOKAT
TISZTOGATTA. - MÉG MINDIG AZT SZERETNÉD, HOGY TANÍTSALAK MEG ÍRNI?
- IGEN.
- AKKOR
GYERE VISSZA KÉT ÉV MÚLVA. MÉG MINDIG NAGYON FIATAL VAGY.
KISSÉ
FURCSÁLLTA A TANÍTVÁNY AZ ÚJABB ELUTASÍTÁST, ÉS ÍGY KEZDTE MEGKÉRDŐJELEZNI A
MESTERNEK A MESTERHEZ VALÓ VOLTÁT. KIMENT ÉS FELKERESTE BARÁTAIT, AKIKNEK
ELMESÉLTE MINDEZT, DE ŐK SEM TUDTAK JOBBAT MONDANI, MINT VAGY AZT, HOGY HAGYJA
A FENÉBE, VAGY AZT, HOGY AZÉRT IS KERESD FEL KÉT ÉV MÚLVA.
KÉT ÉVVEL
KÉSŐBB, SZINTE MÁR SZÁMÍTVA VALAMI HASONLÓRA, MINT AZ EDDIGIEK, ÚJBÓL
FELKERESTE, A MESTER EZÚTTAL AZ ASZTALÁT SÖPRÖGETTE, EZENKÍVÜL NEM SOK MINDEN
VÁLTOZOTT, VAGY TALÁN SEMMI.
- GYERE
VISSZA HÁROM ÉV MÚLVA. MÉG MINDIG NAGYON FIATAL VAGY.
EZZEL
BEIGAZOLÓDOTT A GYANÚ: EZ EGY KÓKLER, NEM IS TUD SEMMIT TANÍTANI, EZ EGY HÜLYE,
EGY GANÉ, EGY BAROM, EGY FASZ, EGY GECI, EGY KÖCSÖG, EGY BUZI, EGY SZARHÁZI
SENKI.
DE HÁROM ÉV
MÚLVA, NÉHÁNY ÉLETTAPASZTALATTAL VISSZAMENT. AKKOR A SÖPRŰMESTER NEM
SÖPRÖGETETT, HANEM CSAK OLVASOTT EGY HATALMAS KÓDEXET.
- GYERE
VISSZA TÍZ ÉV MÚLVA. MÉG MINDIG NAGYON FIATAL VAGY..."
ÍRÁS A FURCSA TÁSKÁRÓL (2016)
(részlet)
·
"(...)BELETÚRTAM KÖNYÉKIG MAJD
VÁLLIG, DE NEM VOLT SEMMI MÁS BENNE. FEL VOLTAM HÁBORODVA! HOVÁ LETT AZ A
KURVASOK MINDEN? HOVÁ LETT MINDENKI, AKIVEL JÁTSZOTTAM ÉS NEVETTEM, BESZÉLTEM
ÉS VEREKEDTEM? HIRTELEN MOZDULATTAL LETÉPTEM A SZÁMAT, ÉS BELETETTEM A TÁSKÁBA,
ÍGY NÉMULTAM EL. LEHIGGADTAM, ÉS BENÉZTEM ÚJRA A TÁSKÁBA, DE MEGINT ÜRES VOLT.
HOVÁ LETT AMIT HALLOTTAM, HOVÁ LETT A FEJEM SIMOGATÁSA, AZ ELÉM TETT ÉTEL, A
KIMOSOTT RUHÁM, HIRTELEN MOZDULATTAL LETÉPTEM A FÜLEM, ÉS BELETETTEM A TÁSKÁBA,
ÍGY LETTEM SÜKET. NAGY SÓHAJ UTÁN HARMADSZOR IS BENÉZTEM A TÁSKÁBA, DE MÉG
MINDIG ÜRES VOLT! HOVÁ A FASZOMBA LETT AZ ÖLELÉSEM, A HÍVÁSOM, A VÉREM, A
FÉNYEM, A TUDÁSOM? LIDÉRCEKET KEZDTEM LÁTNI, EZÉRT HIRTELEN MOZDULATTAL
LETÉPTEM A SZEMEM, ÉS BELETETTEM A TÁSKÁBA, ÍGY LETTEM VAK. JÓ IDŐ MÚLVA
KITAPOGATTAM A TÁSKÁT, S SZINTE MÁR ELŐRE ÉREZTEM, HOGY MÉG MINDIG ÜRES LESZ -
HOVA LETT A TÖBB MILLIÓ KILOMÉTER SÉTÁLÁSOM AZ ÉJSZAKA LÁMPAFÉNYEIBEN, HOVÁ
LETT A SZÍVEM DOBOGÁSA, HOVÁ LETT A LÉLEK JELENLÉTE?
·
NEM VETTEM ÉSZRE, HOGY KÖRÉMÁLLT HÁROM
EMBER, AKIKNEK 1-1 TŐR VOLT A KEZÉBEN, MERT NEM HALLOTTAM, NEM LÁTTAM MÁR. A
TÁSKÁMAT AKARTÁK KITÉPNI A KEZEMBŐL A TŐRÖKKEL FENYEGETVE, LÖKDÖSTEK ÉS
MEGBOTLOTTAM, ÍGY ZUHANTAM BELE ÉN IS A TÁSKÁBA... (...)"
MAGOR BÁCSI TÖRTÉNETE (dráma, 2015)
(részlet)
"(...)
ÖTVEN ÉVESEN ECERŰEN ELSÉTÁLT OTHONRUL TULAJDON SZÜLETÉSNAPJÁN, ÉS SZERETTE
VOLNA ELMONDANI A TULAJNAK, HOGY Ő AZ, AKI ÖTÖDSZÖR JÁR ITT, ÉS ELMESÉLNI,
HOGYAN VESZTETTE EL FIÁT A HÁBORÚBAN, DE MÁR NEM UGYANAZ VOLT A SÜTÖDE
VEZETŐJE. UGYAN SEMMIVEL SE VOLT ROSSZABB, NYILVÁN ROKON, DE AZ MÁR MÉGSEM
UGYANAZ. A SZAVAK ÍGY BELÉSZORULTAK, NEM VOLT TÖBB AZ OTT DOLGOZÓ FIÚNAK, MINT
EGY HÉTKÖZNAPI, KÖZÉPKORÚ VENDÉG, AKINEK LÁTHATÓAN ÍZLIK A HAL, ÉS OLY ÁLMODOZÓAN
TEKINT KÖRBE, MINDEN MOZDULATA KIMÉRT ÉS SZERTARTÁSOS.
A HATODIK
IKSZNÉL KISHÍJÁN ELFELEDKEZETT ELMENNI: ANNYIRA LEFOGLALTÁK A TEENDŐI, RÁADÁSUL
MÁS VÁROSBAN VOLT MÁR: ISMERŐSEI, BARÁTAI ÉRTETLENÜL NÉZTÉK, AHOGY MAGOR
FEJÉHEZ KAP, S MAGYARÁZAT NÉLKÜL ELINDUL VALAHOVÁ. NEM IS MENTEK UTÁNA, AZT
GONDOLTÁK , MINDJÁRT JÖN. DE NEM JÖTT MINDJÁRT, MERT A PÁJAUDVARA MENT, ÉS MÁR
ZAKATOLT IS SZÜLŐVÁROSÁBA, EGYENESEN A KESZEGESBE, AHOL HIHETETLEN MÓDON, DE EZ
A FIATALABB, ÚJ TULAJ FELISMERTE MOZDULATAIRÓL, TARTÁSÁRÓL, ÉS MÍG MAGOR
KIFÚJTA MAGÁT, ELKÉSZÍTETTÉK A KESZEGET, MAJD MEGVENDÉGELTÉK A CÉG SZÁMLÁJÁRA,
MIKOR ELMESÉLTE ÉLMÉNYEIT, HOGYAN JÁRTÁK BE A TANKOK A FŐVÁROST NÉHÁNY ÉVE,
MERT Ő BIZONY OTT VOLT.
MAGOR BÁCSI
HETVEN ÉVESEN NEM NÉZETT KI ROSSZUL: NEM KELLETT NEKI SZEMÜVEG, SE SÉTABOT:
VIDÁMAN ÉRKEZETT MEG, ÉS AZ EREDETI TULAJ UNOKÁJA FOGADTA, AKI MÉG LEGUTÓBB
KISGYEREK VOLT, ÉS NEM EMLÉKEZETT RÁ. MAGOR BÁCSI SZÉPEN ELŐADTA VACSORÁJÁT
KÖVETŐEN, HOGY IMMÁRON HETEDIK, ÉS ALIGHANEM UTOLSÓ ALKALOMMAL JÁR ITT, EZÉRT SZERETNÉ
ELMESÉLNI AZ ELSŐ HAT LÁTOGATÁSÁT.
DE MAGOR BÁCSI A NYOLCVANAT IS
MEGÉRTE...(...)"
HOGYAN LEGYÜNK IDEGBETEGEK? (2012)
(anti-sikerkönyv (éjfekete humor), 88770 karakter, részlet az előszóból)
"KEDVES
LEENDŐ IDEGBETEG!
(...)
ÁLLJON A SARKÁRA,
HA A FEJÉRE NEM TUD: HASZNÁLJA A FEJÉT ÉS VESZÍTSE EL! ELÉG A LAZÍTÁSBÓL,
PRÓBÁLJA MEGLÁTNI AZ ÉLET SÖTÉT PERSPEKTÍVÁIT. MI AZÉRT VAGYUNK, HOGY ÖN A
LEHETŐ LEGROSSZABBUL ÉREZZE MAGÁT.
JUSSON
ESZÉBE, MENNYI FOGYATÉKOSSÁGA IS VAN ÖNNEK VALÓJÁBAN, MELY HA NINCS, MI
SEGÍTÜNK MEGTEREMTENI AZT!
A MÓDSZER
AMIT OLDALAINKON AJÁNLUNK, MÁR TÖBB EZER NORMÁLIS EMBER ÉLETÉT NYOMORÍTOTTA
MEG, AKÁR ANÉLKÜL HOGY KILÉPETT VOLNA A SZOBÁJÁBÓL; KIVÁLÓ ÁPOLTAKKÁ VÁLTAK
VALAMELYIK IDEGGONDOZÓBAN, KÓRHÁZBAN, DETOXIKÁLÓBAN, FELTÉVE HOGY TÚLÉLTÉK.
MÓDSZEREINK
VILÁXERTE ISMERTEK ÉS HASZNÁLJÁK, MUNKAHELYEKEN, CSALÁDOKBAN, REMEKÜL
ALKALMAZHATÓ INTÉZMÉNYESEN, SZÓRAKOZÓHELYEKEN, BÁRMELY SZITUÁCIÓBAN.
AZ OLVASÁS
SORÁN FOKOZATOSAN TESSZÜK IDEGBETEGGÉ, ANÉLKÜL HOGY ÉSZREVENNÉ, MÉGHOZZÁ ABBAN
A TUDÓSOK ÉS KIVÁLÓ PSZICHOTURKÁSZOK ÁLTAL LÉTREHOZOTT MINTA ALAPJÁN, AHOGYAN A
NEUROGRÁFON LÁTHATÓ PERSZE EHHEZ, MINT SOK MÁSHOZ, SZIGORÚ KITARTÁS ÉS AZ
UTASÍTÁSOK BETARTÁSA, KÖVETÉSE SZÜKSÉGES. AMENNYIBEN NEM LESZ A KÖNYV KÖZEPÉRE,
PLÁNE VÉGÉRE KOMPLETT IDEGBETEG, VALAMIT ELRONTOTT."
................. ("Ezeket?/Szürke könyv", 2008-9)
- Az
egyetlen szándékosan cím nélküli elmélet-és történethalmaz. Az
alapszituáció, mely amúgy a könyv során több tucat irányban szakad folyton
félbe, egy bizonyos kiválasztott ember körül forog, akinek mániája, mióta
az eszét tudja, hogy ha létezne egy gomb, aminek a megnyomásával az
univerzum elpusztul, azonnal megnyomná. nem lepődik meg túlságosan, mikor három
természetfeletti lény, mintha ismerné a gondolatait, megjelenik az
ajtajában, és elmondja a pontos helyét ennek a gombnak... töredékek a
végkifejletből
·
"- mindezt megtehet,i, - gmp,- ha felér a kilátóba. már cask 1 perc 44 van
hátra.
·
- de értség meg, enniy idő kevés. legalább 25 perc
kell.
·
- már csak 1 perc 13.
·
- csak induljon el, és sikerülhet.
·
- nem értem. hogyan sikerülhetne ennyi idő alatt?
·
- az idő hosszúsága csak az időnek magának fontos. ha
kilép ebből, nem lesz lényeges,
·
- gyerünk! maga az egyetlen ,akinek ez sikerülhet.
maga a kiválasztott.
·
-
·
- jó.
·
- bár nem értem. elindulok, de úgysme vog sikerülni.
·
- sosem lehet tudni .
·
kikászálódott az ágyból, a tükörben megigazította a
homlokából kiálló kezét, az ajtóból nyíló szobának ajtaját kitépve és keresztbe
felnyomva a segglyukába elindultam. a lépcsőházban a kockapadló kockái
belemarkoltak a lábába, beleharaptak, a korlát meg akarta folytani, a z
ablaküvegek ráfolytak"
·
(...)
·
"szánalmasan néztek ki, saját
magukat hányták ki, fejeik tévéalakú volt, lábukon stoplis, 1mást rúgták hátba,
1mást késelték szzét, EZEKET az embereket kellett kerülgetnem, amint
kereplővel és dudával , bohócsapkában sodródtak, igazából csak ömlöttek,
hányásra emblékeztető hanggal fröccsentek, egyetlen irányba, velük szemben
kellett mennem, mert arra volt a kilátó, tetves rühes karjaik undorító csápként
minduntalan megérintett, rámlöttyent, letépett belőlem egy darabot. felhasít
ÚRISEN MÉG OTT VAN A MÁSIK LEVÉL, AMIT FEL SEM BONTOTTAM ották hófehér bőrömet,
egyre több és több ilyen zombi jött szembe, gépfegyverrel, rohambilivel a
fejükön, aztán már csaknem elsülledtem köztukk, mikor tájékozódásképpen muszáj
voltam felemelni a fejem, hogy lássa, merre van a kilátó, még volt 62 másodp,
de nem kellett volna felnéznem l, ezekből a zombikból , mint ahogy várjá nem
tudom hogy írjam le hogy értsed, mintha egy kurvanagy meteor becsapna az
óceánba a parttól nem messze, szóval égelsötétítő nagyságú hullámban csapna,
na, de ez nem víz volt, hanem ilyen félhullák, földből félig még kilógó
csonyvázak és húsok, férges inak és szervek , tudtma, hogy még pár méter van a
kulcsjukig, ahol át kell dobálnom magam"
·
LFZO (novella,
2006-7)
(részlet a
3. fejezetből)
"- Maga
azt hiszi, hogy annak a gyereknek apja van? Tréfás, mondhatom. Viszont nem is
önmegtermékenyítéssel jött létre. Nem remélem, hogy egyetlen nap alatt
felfogja, hogy ki Maga. De kezdjük az elején...
Kihozták az
ételt, enni kezdtek.
- Maga
nagyon sok könyvet olvasott. Biztosan azokból tanult sületlenségeket beszélni.
- Könyvek,
pfff... Minden könyv csak az írója tudásszintjével rendelkezik, semmi többel.
Bonyolult kérdésekre viszont egyszerűek a válaszok. Még a világegyetem
kialakulása is egyszerű, ha egyszer már rájöttünk. Nem tudott nem lenni. Kicsit
olyan, mint a Rakosgatás-elmélet. Nem volt tudata, az elemi részecskék nem
tudtak nem kölcsönhatásba lépni egymással. Ki állította volna meg a folyamatot,
ha még semmi sem létezett a világegyetemben rajtuk kívül? Miért létezik két
anyag közt kölcsönhatás? Mert nem tud nem létezni.
- Tudom már.
Maga istennek képzeli magát.
- Isten, én?
Kikérem magamnak ezt a lealacsonyítást. Egy isten nem teremthetné meg saját
magát."
Vízcseppek
(2006)
(novella,
32730 karakter, részlet, a teljes 17. fejezet)
Az előző nap esti zsemleszínű kutyára gondolt, akiről az esőben elfeledkezett,
és újra alaposan megijesztette. Először arra tippelt: talán a félszemű
kismacskát érezte meg valahogy rajta, de azóta fürdött és átöltözött.
Ha más ment el a kerítés előtt, azt nem ugatta meg.
Három részeg kollégista fiú mosolyogva közelített, s csak akkor vette őket
észre Eszter, mikor már odaértek. Valamiért felkapta a fejét, és egy ablakban
meglátta Ágit, aki integetett neki, hogy menjen onnan.
Későn. Az egyik fiú hirtelen leöntötte egy vödör langyos vízzel, és
társaival jót nevetett.
Eszter behunyt szemmel felsikkantott, aztán végignézett magán.
- Boldog nőnapot - rikoltotta vidáman a másik, és átadott egy cserepes
virágot.
A csuromvizes lány először hozzá akarta vágni, azért fogadta el, de eszébe
jutott, hogy szegény virág nem tehet semmiről. Körbenézett, nem látta senki.
Még ez a szerencse.
- Még mindig itt vagytok?! - indult egy lépést az egyikük felé. Csak akkor
vette észre, ez a magas fiú szokott köszönni neki.
- Menjünk innen, egyesek nem értékelik, ha ajándékot kapnak - vetette oda.
A lány összeomlott, ledermedt, csak elkerekedett a szeme és szólni sem
bírt.
Nem hozott csereruhát, hát hagyta, hadd csöpögjön róla a víz. Nagyon
elkeseredett. Legörbült a szája, a torkát szorongató érzés környékezte,
mellkasa remegett.
Két perccel később Ottó jelent meg mellette.
- Mi az, ruhástul fürdesz újabban?
- Nem probléma, majd a szél kiszárít.
- Az a magas az igazgató fia.
Eszter nem felelt. Lexívesebben káromkodott volna. Ottó folytatta:
- Ha továbbra is így incselkedel' a fiúkkal, nem biztos, hogy neked
való ez a munkahely.
- Incselkedés? Talán én mondtam, hogy „Hé, ha már úgyis te vagy az igazgató
fia, nincs kedved nyakon önteni?”
- Ne feleselj! Talán jobban fel kéne öltöznöd. A fiúknak így is hivalkodó
vagy.
Eszter iszonyúan megfeszítette magát, hogy ne legyen tiszteletlen. Így hát
csak állt és füstölgött magában néhány pillanatig, majd megint dolgozni
kezdett.
Ottó szétnézett, mit végzett Eszter idáig, majd szó nélkül távozott.
Eszter ezt várta. Nekidőlt a rideg falnak és sóhajtott. Könny szökött a
szemébe, de sikerült gyorsan elnyelni a bőgést.
Tíz perccel később, kicsit arrébb egy papírrepülő hullott ki valahonnan.
Eszter húsz méterre állt, de észrevette. Odament, hogy felvegye és kidobhassa.
Tollal írt feliratot vett észre rajta: „Csicska”
Nihilmester (2005)
(fordított
napló, 24670 karakter, részlet)
"HÁTRALÉVŐ
IDŐ: 348 NAP
A 349-ES,
ELCSESZETT TÉLI NAPON DÉLELŐTT ELSÉTÁLTAM LEGJOBB BARÁTOMHOZ, SZ-HEZ. AZNAP
SZABADSÁGON VOLT, ÉS ÉN FELVITTEM A KÉT NAP MÚLVA ESEDÉKES SZÜLETÉSNAPJÁRA AZ
AJÁNDÉKÁT. NEKIÜLTÜNK VÁMPÍROS FILMET NÉZNI, KÖZBEN GONDOLKODTAM, MEGOSSZAM-E
EGYRE RÖVIDÜLŐ ÉLETEM TITKÁT, DE NEM AKARTAM ILYENEKKEL TERHELNI.
FODRÁSZHOZ
KÍSÉRTEM, SZALONCUKROZTUNK. SZ-ÉKNÉL BETÚRTUNK PÁR ZSÍROSKENYERET FOKHAGYMÁVAL,
MAJD SZ BARÁTI KÖRE KEZDETT BESZÁLLINGÓZNI. KÖZTÜK VOLT EGY Y NEVŰ SRÁC, AKI
NEMRÉG ÉRKEZETT MEG EGY TÁVOLI FRONTVONALRÓL. Y ELÉG DURVÁN MAGÁBA VOLT
FORDULVA, AMIT ÚGY PRÓBÁLT KOMPENZÁLNI, HOGY SZÜNET NÉLKÜL EGY ELMÉLETRŐL
MAGYARÁZOTT, A „VÉGTELEN” FOGALMÁNAK ÁLTALÁNOS TÁRSADALMI MEG NEM ÉRTÉSÉRŐL,
MINDEZT OLYAN VEHEMENCIÁVAL, MINTHA Ő, Y TALÁLTA VOLNA KI, ÉS AMI MIATT NEM
TUDTUNK MÁST CSINÁLNI Y FIGYELÉSÉN KÍVÜL. A VITÁZÁSBAN ÉN ODA LYUKADTAM KI
MAGAMBAN, HOGY A NAGY ROBBANÁS NEM IS TÖRTÉNT MEG, AZ ANYAGOK (AMIK UGYE
SZÉTROBBANTAK) AZÉRT SŰRŰSÖDTEK ÖSSZE, MERT „A” PONTBÓL ÚJRA „A” PONTBA
JUTOTTAK – MERT A VILÁGEGYETEM „ALAKJA” EGY GEOID, DE LYUKAS FÁNK, MELYBEN AZ
ELEMEK A LYUKON ÚJRA ÉS ÚJRA ÁTFOLYNAK, A VÉGTELEN JELE, A CSILLAGOK TÁVOLODÁSA
EGYMÁSTÓL AZ UNIVERZUM AZON HELYE, AHOL ÉPPEN MÁR ÁTÉRT EZEN A NAGY LYUKON,
MIRE ÁTFORDUL, MÁR ÚJRA KÖZELÍTENI FOGNAK EGYMÁSHOZ, A LYUK FELÉ. Y EZT
MŐBIUSZ-NAK HÍVTA. KIVÁGOTT EGY 1X15 CM HOSSZÚ PAPÍRCSÍKOT, ÉS ÖSSZEHAJTOTTA A
KÉT VÉGÉT, MINTHA KARIKÁT AKARNA CSINÁLNI, DE AZ EGYIK VÉGÉT
MEGCSAVARTA-FORDÍTOTTA, ÚGY RAGASZTOTTA ÖSSZE. ÍGY EGY OLYAN ÚT KELETKEZETT,
AMINEK A KIINDULÓPONTJA(I) LESZ(NEK) A VÉGE(I); MERT HA ELKEZDTÉL RAJTA HÚZNI
CERUZÁVAL EGY VONALAT, UGYANODA LYUKADTÁL KI, AHONNAN ELINDULTÁL. EBBŐL SPECIEL
NEM DERÜLT KI, MI A HELYZET EGYÉB DIMENZIÓKKAL, HA EGYÁLTALÁN VANNAK, VAGY HOGY
A CSILLAGOK MÉGIS HOGYAN LETTEK EREDETILEG, VAGY MAGA A VÉGTELEN, DE EZT SOHA
NEM IS TUDJUK MEG, BELENYUGODTUNK, HOGY MI, AZ UNIVERZUM PORSZEMEI, NEM VAGYUNK
HIVATOTTAK ISMERNI A „NAGY IGAZSÁGOT”. A VILÁGMINDENSÉG MÉRETÉHEZ ÉS CÉLJAIHOZ,
ESEMÉNYEIHEZ KÉPEST BÁRMELYIK EMBER BÁRMILYEN NAGY TETTE JELENTÉKTELEN, ÍGY
VALÓJÁBAN NEM CSAK ÉN VAGYOK A SEMMI CSINÁLÁSÁNAK MESTERE, HANEM KÁBÉ
MINDENKI."
FELTŰNÉS (2003)
(novella, 37840 karakter)
részlet a 3. fejezetből
"Otthon ültem és irkáltam valami idétlenséget (asszem Meghasonlók volt a
címe, vagy ilyesmi), mikor megéreztem, amint valaki áll az ajtó előtt.
Hamarosan
csengettek. Nem tudtam elképzelni, ki a halál lehet az.
- Szervusz.
Egy
meztelen, hófehér bőrű lány állt az ajtóban, és közölte, hogy ő a Halál. Nem
volt mellbimbója és nemi szerve sem, szemgolyója helyén maga a világűr, benne
galaxisokat véltem elsuhanni.
Észrevettem
magamon, hogy elhiszem minden szavát. Gyanakodni kezdtem, nem-e manipulál, de
miért tenné? És mi történik ilyenkor a szobán kívül? Vagy mi történik ilyenkor
a szobán belül?
- 50 óra
múlva eljövök érted.
Se köpni, se
nyelni nem tudtam.
- Meg fogok
halni?
- Megmutatom
neked, hova mentek a barátaid a haláluk után."
részlet a 9. fejezetből:
"Az ALSÓ SZINT egy tíz méter átmérőjű, homályosan világított, hosszúkás
hengerfolyosó volt, a két vége egymástól párszáz méterre, és amerre tartottunk,
enyhén lejtett. Nekünk az egyik végéből a másikba kellett eljutni, egy
függőleges vaslétráig.
Mögöttünk
hirtelen hangosodó kiáltások, vijjogó sziréna csapott fel. A padló nedves volt,
itt-ott tócsák voltak. Aztán bokáig érő vízben gázoltunk.
Futottunk,
ahogy tőlünk tellett, a rendfenntartók mindössze száz lépésnyire lehettek, és
elég gyorsan közeledtek!
A bokáig érő
vízből térdig érő lett.
GENIUSZ
biztatott:
- Mindjárt
ott vagyunk! Siessél már!
A térdig
érőből combig.
Az üldözőket
itt nem lehet lerázni, jól láthatóak a vonalaink, ráadásul elég közelről kiabáltak
már.
Siessek,
siessek! Csak káromkodni tudtam."
részlet a 14. fejezetből:
"A többiek mozgolódtak bennem, mintha ők már tudnák a megoldást.
Pantomimmozdulatokkal "megfogtam egy téglát", és a feliratra
helyeztem. Ráálltam, és ekkor rajta is maradtam. Centikkel álltam a padló
felett a levegőben, legalábbis így látszott. Gyorsan csináltam még hármat, a
falból azonnal fújolás és gúnyos nevetés hallatszott. Elgondolkodtam, igazuk
van, egy végeláthatatlan torony tetejébe való feljutáshoz ez nagyon lassú.
Leszálltam és járkáltam körbe-körbe.
"ne
várjak csodát"
"kételkedő"
Hmm.
Én nem
kételkedek önmagamban, de esendő vagyok, aki most nem tudja a megoldást. A
legkézenfekvőbb az lenne, ha egyszerűen felrepülnék, de nem vagyok én madár.
Vajon ezen a helyen számít ez? A felirat szerint ne kételkedjek. De az is
lehet, hogy csak egy másról szóló ideológiát a magam kedvére értelmezek,
magamhoz igazítok."
Számtalan álnéven működöm, ide talán legjobban az Egyre Márki illik - ezen köszöntlek szerény "tollaboratóriumomban". 
